Tippek a sikeres prezentációhoz

E-mail Nyomtatás PDF

prezi30 másodperc. Ennyi áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megragadjuk a közönség figyelmét. Ha ez alatt nem sikerül, akár magunkban is beszélhetünk, mert a hallgatóság is egészen biztosan ezt fogja tenni, tervezgetve a napját, azon gondolkodva milyen teendői vannak, és mit fog inni a kávészünetben. Hatásos kezdés, emlékezetes lezárás. E kettőre biztosan szükség lesz a jó kommunikációhoz. Írásunkban a Juve prezentációs tréninget is megismerheti, ahol a trükköket gyorsan és könnyen megtanulhatja, élő szituációkon gyakorolva, angol nyelven is.
 

 

Minden prezentációnak egy közös célja van. Az emberek kommunikálni akarnak: informálni, tanítani, meggyőzni vagy eladni. Egy sikeres prezentáció a fontos üzenet átadásának egyik leghatékonyabb módja lehet, ha jól kommunikálunk, de kidobott idő, ha nem.

 

30 másodperc. Ennyi áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megragadjuk a közönség figyelmét. Ha ez alatt nem sikerül, akár magunkban is beszélhetünk, mert a hallgatóság is egészen biztosan ezt fogja tenni, tervezgetve a napját, azon gondolkodva milyen teendői vannak, és mit fog inni a kávészünetben. Hatásos kezdés, emlékezetes lezárás. E kettőre biztosan szükség lesz a jó kommunikációhoz.

 

Bárhol is legyünk, a cégünket képviseljük. Különösen igaz ez akkor, amikor prezentálunk. Az, ahogyan előadjuk a témánkat, képet ad a hallgatóságnak arról, hogy milyen céggel áll szemben. A közönség hajlamos kételkedni a cégről, termékről hallottakban. Ez egy módon kivédhető, ha az előadó olyan hiteles, hogy a hallgatóság elfelejt kételkedni. A szakmai tudáson túl ehhez szükséges a jó kiállás, fellépés és meggyőzőerő. Ezentúl, kell érzék a hallgatósággal való kapcsolatteremtéshez, a ki nem mondott igények kipuhatolózásához, a résztvevők mozgósításához és felkészültség a sokszor váratlan kérdések határozott kezeléséhez.

 

Az emberi tényezőkön túl pedig ott van még a technika. Mit, mikor és hogyan használjunk? A vizuális segédeszközök használatának legfőbb célja, hogy érthetőbbé, adott esetben hatásosabbá, emlékezetesebbé tegye a mondanivalót. Különösen igaz ez azokban az esetekben, amikor komplex információ átadására van szükség. A hallottak 10%-ra emlékszünk, míg a látottak 30%-ra, ugyanakkor, ha a vizuális és auditív forrásból egyszerre érkezik az információ, egymást támogatva, a közönségünk az üzenet 50%-ra emlékezni fog.

 

És végül a legfontosabb. A kommunikáció lényege a megértésben rejlik. Lehetek én a világ legbriliánsabb előadója, káprázatos vizuális segédeszközökkel, ha a mondandómat nem igazítom a közönséghez, és így nem megy át az üzenet. A műtét jól sikerült, a beteg meghalt – mondhatnánk más szakmából vett példával. Világosan kell látnunk, hogy pontosan kiknek, milyen céllal, hogyan, mennyi idő alatt, és főleg pontosan mit akarunk kommunikálni.

 

hatásos kezdés→világos cél→hitelesség→emlékezetes lezárás→kapcsolatteremtés →kérdések kezelése→vizuális eszközök→angol nyelvi felkészültség→jól felépített struktúra→időkorlát betartása→nonverbális kommunikáció

 

Azért nem kell megijedni a feladattól, hiszen gyakorlat teszi a mestert! A gyakorláshoz nyújtunk a vállalatokhoz kihelyezett prezentációs tréninget angol nyelve, gyakorlott, türelmes, szakértő trénereinkkel.

 

Ajánljuk a JUVE prezentációs technika tréninget, ha szeretné megtanulni, gyakorolni a hatékony prezentációhoz vezető utat?

 

A tréning jellemzői:

 

100%-ban gyakorlatokból épül fel
- munkahelyi, élő szituációk és feladatok várnak Önre
- megtanulják hogyan építsenek fel egy prezentációt
- egy prezentáció megnyitására, befejezésére alkalmas hatásos technikákat próbálnak ki
- gyakorolják a közönséggel való kapcsolatteremtés eszközeit
- dolgoznak saját hitelességük megnyilvánulásain
- fejlesztik nonverbális kommunikációjukat (testbeszéd, hang)
- gyakorolják a vizuális segédeszközök használatát
- megtanulják miképpen ösztönözzék, motiválják hallgatóságukat
- eszközöket kapnak a kezükbe a váratlan, vagy kínos kérdések kezelésére
magabiztosabbá válnak a helyzetgyakorlatok során
angol nyelvű prezentációs nyelvezettel gazdagodnak
- négyszemközti, egyéni coachingot kap mindenki, melyhez segítséget nyújtanak tréning során készült DVD a felvételek
- A tréning végén személyes értékelést és tanácsot kap mindenki, amit már a csoporttársak is hallanak és véleményeznek
- a tréninget követően sem hagyjuk magukra a tréningezőket, 6 héten keresztül kapnak tőlünk hasznos tippeket a prezentációkhoz.

 

Hogyan épül be a coaching a tréningbe?

 

A résztvevőkről készült videofelvételeket négyszemközti visszanézés követi. Ekkor olyan plusz információhoz jutnak a résztvevők saját magukról, melyre hétköznapi keretek között nincs lehetőségük. Egyrészt önmaguk értékelik saját viselkedési mintáikat, másrészt a trénertől is szakszerű visszajelzést kapnak. Ez segíti a reális énkép kialakulását, a pillanatnyi helyzet és az elérendő célkép megragadását. A coaching lehetőséget ad arra, hogy felvételről felvételre nyomon kövessük a fejlődés útját. Végignézve a rögzített anyagot világossá válik, hogy mely készségen kell még csiszolni, majd a következő prezentáció megtartása alatt már lehet is erre figyelni, az újabb visszanézés során pedig örülni, hiszen láthatóvá válik a fejlődés.  A tréninget követően pedig a résztvevők egyéni felvételeiket további elemzésre hazavihetik.

 

Hogyan jelenik meg az angol nyelvi képzés a tréning során?

 

A tréning 100%-ban angol nyelven zajlik, ez már önmagában is remek gyakorlás. A tréningen való részvétel előfeltétele egy közép szintű nyelvtudás. Ezt kiegészítve a résztvevők vagy a tréningen (ez esetben hosszabb a gyakorlati tréning) vagy már azt megelőzően online formában elsajátítják a prezentáció nyelvezetét. A közönség üdvözlésétől, a prezentáció lezárásáig 100 különböző kifejezéssel gazdagodnak azok a résztvevők, akik izgalmas szövegek elolvasásával, életszerű prezentáció részletek meghallgatásával, a kifejezések begyakorlásával készülnek a tréningre online formában. Ez a fajta nyelvi felkészültség lehetővé teszi, hogy a gyakorlati tréningen a prezentációs technikák csiszolgatására helyeződjön a hangsúly, ezáltal igazán hatékonyan fejlesztve a magabiztos kiállást, meggyőzőerőt.

 

A tréninget követően minden a kezünkben van ahhoz, hogy megtartsunk egy hatásos prezentációt élesben.

 

Jól működő technikákkipróbált módszereksok-sok gyakorlatsaját tapasztalatpozitív visszajelzéseknyelvi felkészültség 

 

Most már tényleg készen állunk arra, hogy kiálljunk prezentálni! A tréningről érdeklődhet az alábbi elérhetőségeken vagy a munkahelye HR osztályán.

 

Írta: Pál Adrienn
tréner, coach, angol nyelvtanár
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 









 
IWIW megosztásStartlap kedvenchezGoogle könyvjelzőLink megosztása: Del.icio.usTwitterAjánlás a linkter.hu-raAjánlás a vipstart.hu-raFacebookDiggAjánlom a GururaBlogtér ajánlás
JP-Bookmark

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

felnőttképzés - céges nyelvoktatás - vállalati nyelvtanfolyam - vállalati képzés - kihelyezett nyelvoktatás - blended képzés - e-learning

Mai névnap: Bernát, Felícia
holnap: Konstantin

LanguageZone fel-és leiratkozás

Találkozzunk a Facebookon!

facebook